Erdély-5 Csodavilág és a legendák szorosa

A Tordai-hasadék jól kiépített sétaútja

Szívmelengető napok a „Tündérkertben” 5. rész

Csodavilág és a legendák szorosa

Ahol több mint 450 éve vallás- és lelkiismereti szabadságról döntöttek

 2018. augusztus 3-án felvirradt végre az a nap, amikor Torda volt a menü fénypontja. Az a város, ahol 1568-ban az erdélyi országgyűlés a világon először törvényt hozott a szabad vallásgyakorlatról és a lelkiismeret szabadságáról. Nagy szó volt ez akkoriban a háborúktól szenvedő Európában.

 Helyén állt a dákok Diernája, a rómaiak Potaissája. (Erről majd később részletesen írok!) 

Tábla és más semmi...

 Honfoglaló őseink szépen belakták ezt a helyet. Mi volt a hely vonzereje? Hát a só! I. Géza 1075-ből származó oklevele már említi az Aranus-menti Turdát és az innen befolyó sóvámot. Első vára a mai Várfalva feletti magaslaton állt. 1241-ben és 1285-ben a tatárok kétszer „leradírozták” a föld színéről.  1289-ben IV. László (a „kun”) székelyeket telepített ide. Ez időtájt épült egy másik vár is Ótorda nyugati részén, de mára már nyoma sem maradt.

 Tordán először 1463-ban tartottak országgyűlést, ezt még több mint 100 követte. Ezekből három került a história aranylapjaira: 1. az 1505-ös, mikor itt újították meg a három nemzet (magyar, szász, székely) unióját 2. 1542-ben nyilvánították az akkor még karon ülő János Zsigmondot erdélyi fejedelemmé. 3. A fent már említett 1568-as.

 Volt pallosjoga lett, 1665-től nemes város. Sanyargatták, pusztították a tatárok, a törökök, a Habsburgok nagy-nagy lelkesedéssel. 1944-ben véres ütközetet vívtak itt honvédjeink a beözönlő szovjet-román áradattal. Míg 1910-ben 13455 lakosából 9674 volt magyar, addig 2002-ben 55887-en lakták, közülük5618 volt az. (No komment!)

39 millió tonnányi són csücsül a város

 Torda területén vagy 13 millió éve egy sekély elszigetelt tenger fenekén hatalmas helyenként több mint 1000 méter vastag sóréteg rakódott le. Már a dákok és a rómaiak is bányászták az itteni sót. Az Árpád-korban az erdélyi sókitermelés fellegvára volt. Jelentőségét így fogalmazta meg Johann Ehrenreich von Fichtel: „A só könnyen helyettesítheti ennek az országnak híres aranyát. Sokkal inkább megtölti az ország zsákját, mint maga az arany kitermelése.” A XIII. században a teuten lovagok sóban kapták a jussukat. Egy 1528-as forrás szerint „egész Magyarországot Budáig ugyancsak innen látják el sóval.”

 1690 után a bánya a Habsburgok tulajdonába került. Elkezdődött a „nagyüzemi” kitermelés. Sorra nyíltak meg az aknák. Elsőnek a Terézia, majd a József, a Mária Terézia, a Gizella, a Rudolf és az Antal. Elsőként harang később trapéz alakban termelték ki a sót. Fentről lefelé, rétegről rétegre fejtették ki. A bányát 1932-ben zárták be végleg. Azóta volt menhely meg a II. világháború idején sajttároló is jó 40 évig. 1992-ben nyitották meg a turisták előtt. 2008 és 2010 között volt egy nagy átfazonírozás, európai uniós pénzből került ide játszótér, óriáskerék, minigolfpálya…

Pingpong a mélyben

Körbe lehet csónakázni a Terézia bánya sószigetet. Egy amerikai újság, a Busines Insider szerint egyike „a világ 25 hihetetlen, ritkán látogatott, eldugott turisztikai látványosságának.”

Alászálltunk a csodák világába

 Mikor az utazást terveztem sok képet találtam a tordai sóbányáról. Elkerekedett szemmel hüledeztem a nyüzsgő földalatti „szórakoztatóközpont” csodáin. Egyszer réges-régen sikerült eljutnom Bochnába a bányafutásra. Ott láttam föld alatti kosárlabdapályát.

 Az meg sem közelítette a tordai bánya csili-vilijét. Már nyitás előtt jó fél órával ott voltunk a pénztárnál.” Fillérekért alászállhattunk „Mória” ragyogásába. Emlékszem jó 15 éve -még Wehner Gézáékkal- félhomályban botorkáltunk itt a végtelen lépcsősorokon lefelé a sötét mélybe. Most fényárban úszó folyosón sétáltunk le a liftig, mely alászállt a fényben feredőző üregbe. Még így kilenckor is várni kellet egy kicsit. (A megmaradt lépcsők végeláthatatlan sora (172) nem bizonyult vonzó alternatívának!) Mint minden „rendes” turista elszáguldoztunk minden szép és jó mellett (ez később derült ki) csakhogy a liftnél „élcsapatba” kerüljünk. Ahogy a népszerű dal mondja: Mindent megtettünk, hogy mi legyünk az elsők. A 42 méteres 13 emeletnyi mélységet hamar „leküzdöttük”. A tériszonyosoknak -mint én- félelmetes volt látvány.

Lift a napfény felé-Torda

 El is fehéredett a kezem rendesen, ahogy egy vascsövet markolásztam. Végre leértünk a Rudolf tárna aljára. 

Móka, játék, csodálkozás felsőfokon

A tárna mélyén várt ránk egy ajándékbolt széles és csöppet drága áruhalmaza. Itt lehetett jegyet váltani az óriáskerékre. Én a henye Gabival természetesen ezt választottam. Kati, a hiperaktív és Laci egy kis földmélyi csónakázásra vágytak, így szétváltunk.

 Furcsa, de ugyanakkor varázslatos volt a mennyezetről lelógó fényfüzérek sora, a falak csíkossága, a magában szinte a semmi felett lebegő Ferenc József galéria faszerkezete. Az óriáskerék csúcspontjára érve láttuk az apró hangyákat, ahogy a pingpongasztalok mellett ugráltak, megfontoltan latolgatták, hogy találjanak bele golflabdájukkal a lyukba. Valahol valószínűtlen mélységben 4 fényes kört egy ébenfekete víztükör vett körbe, melyen aprócska kék és sárga csíkbogarak keringtek. Csak ültünk tágra nyílt szemmel és szívtuk magunkba a valószínűtlen futurisztikus látványt. Mikor kiléptünk a „gondolából” hosszú percekig csak álltunk „hardverünk” nehezen dolgozta fel a   látvány-tűzijátékot.

A sóbánya fényei Tordán

Van még lejjebb, van még meghökkentőbb

 A Rudolf tárna egy eldugott sarkából egy kisebb lift indul, hogy még mélyebbre szállítsa utasait. Ennél a liftnél közel fél órát álltunk sorba. Ott volt a lépcső, de…? Végre leértünk a Terézia akna „fenekére”. Ahogy kiléptünk, megláttunk egy szigetet, melyen fényárban úszó csészealjak álltak. A szigetre egy széles deszkahíd vezetett át. Magát a szigetet sóból építették.  

Torda-Csónakok a sötétben

 Ahogy felfelé pillantottunk, a feketeségben valahol a „sztatoszférában” úgy 90 méter magasban egy faépítmény lógott a semmiben. (Maga az akna a szájától a fenekéig 112 méter mély). Alattunk a 2-8 méter mély tó feketéjében csónakok haladtak megfontoltan. Nagy örömmel fedeztük fel az egyikben hiperaktív társainkat.

Ufóbázis és csónakok

  Ennek az aknának óriási értéke egy sózuhatag, egy évente 2 centiméterrel növő sztalaktit erdő, mely akár 3 méterre is „megnyúlhat”. Olyan volt az akna, minta Szaharában egy oázis, csak itt éjfekete közepén állt egy fényárban úszó „élőhely”. Felfelé már nem rohantunk, így volt időnk megcsodálni a gazdagok lépcsőjét, ahol a bányatulajdonosok és az akkori elit ereszkedett alá Hádész birodalmába. A kb. 300 éves fenyőből készült építményt sóvirágok díszítik. Mielőtt a bányászok a mélybe ereszkedtek itt tartottak névsorolvasást és itt imádkoztak a szerencsés visszatérésért. Ahogy a korabeli forrás írja:” …a lépcsők, amelyeken a munkás fel és leszáll a padlásra hasonlítanak, a legegyszerűbb házak padlásainak gerendalépcsőire, habár a padlás alatt 50 öles űr tátong, ahol, amikor a formázatlan sót ledobják, egy hosszú visszhang jelzi, hogy egy másik világot zavartak meg.” Végül beültem pár percre a gyógyulás termébe, ahol üldögélve, olvasgatva, trécselve emberek tucatjai lélegezték be az egészséget.

Gyógyulóknak való vidék

 

Összeszorított fogakkal lebegtem

 A sóbánya új bejárata, amit mi is használtunk, a Dörgő-Sósvölgyben található. Itt a 140 hektáros védett területen egyedi halofita (sókedvelő) növényzet és 5 csodás tó található.

Sajátos növényzet a sós környezetben

 Ja, és persze egy tavacska, mely a földcsuszamlás által betemetett Karolina -tó csekélyke maradványa. A tavak közül a legmélyebb az Akna-tó, mely 33 méteres. Az Akna- és a Kerek-tó környékét szépen kiépítették és egy szép, szabadtéri sós-fürdőt rittyentettek ide.

 A 15 lejes belépőért cserébe (ez alig 1000 Ft) élvezhetjük a 10-30%-os sótartalmú víz gyógyító hatását. Már az 1850-es évektől gyógyulnak itt a reumások, a vérkeringési és nőgyógyászati panaszokkal ideérkezők. Mikor odaértünk egyből rászabadultam a szépen kialakított teraszon egy seritalra. Gyönyörű panoráma tárult elém. Egyik oldalról a sóbánya modern bejárata a dugig tömött parkolóval. Másik oldalról egy szinte kerek tó, rajta vízszintes és függőleges testhelyzetű emberek tömegei lebegtek.

Ahol nem lehet elsüllyedni

 (Ahol ilyen sós a víz, ott lehetetlen elsüllyedni.) Ezt ki kell próbálni! Mint Don Quijote a szélmalmoknak, én is nekirontottam a víznek.

 Ahogy alámerültem sziporkázó tűzijátékot láttam. A sós víz nekitámadt az előző nap a „kaukázusi medvetalp” által kidekorált lábamnak. Csikorogtak a fogaim rendesen. Társam, Gabi később cseppet sem együttérzően közölte „Jó, hogy a sós víz összehúzta és fertőtlenítette a sebet!” Szerintem ő nem tudja, milyen „jó” volt nekem! Mikor 10 perc után kijöttem a vízből, úgy néztem ki, mint nagymama meszeléskor. Tetőtől talpig fehér „kéreg” borított. Tetemes mennyiségű sóval gazdagodtam. Mivel későre járt és a Muskátliban finom trakta várt, beszüntettem a mazochista dagonyázást.

Potaissa rommezője, avagy egy elhibázott döntés

 Két napra sóbánya meglátogatása után hamarabb abszolváltuk a napi penzumot. A maradék 2 órát egy röpke tordai látogatásra fordítottuk. Úgy döntöttem, hogy Torda szép belvárosa, gyönyörű temploma helyett Potaissa erődítményének a romjait látogatjuk meg. Ahogy már említettem, mikor a rómaiak „elkalapálták” a dákokat, itt egy hatalmas erődítményt emeltek. Az óriási 573x408 méteres téglalap alakú erőd közel 23,5 hektáron terpeszkedett. Egy fennsíkon, mely felügyelte az alatta futó egymást keresztező két utat. Volt időszak, amikor egy teljes légió (az 5. macedóniai) állomásozott itt. Volt vízvezetéke, grandiózus principiója (parancsnoki épülete). Mikor 271-ben a rómaiak feladták Dacia provinciát, megszűnt itt az „élet”.

 Gondoltam egy ilyen helyet látnom kell. Nos: jöttem, láttam, csalódtam. (Nehogy Caesar megharagudjon a szánalmas plagizálásért!) Már a romok megtalálása sem volt egyszerű. Valahol a város peremén és a száraz mezőn, a tikkadt szöcskenyájak földjén árválkodtak a földből alig kilátszó falak.

Római romok a pusztában

Ha nem lett volna egy grandiózus tábla, simán elhajtunk mellette. A táblán szép rajzok, angol és román felirat. (Magyar persze nincs. Minek is lenne?) Turistatárs, ha Tordán jársz, nézd meg a gyönyörű belvárost, a castrumot pedig…

Kőzuhany, gót pillérek és fantasztikus párkányzat

 Most nem egy katedrálisról, hanem a Tordai hasadékról írok. Jókai Mórtól csentem: „...hol a sziklaőrlő idő görgeteg kőzuhanyokká porlasztotta a bércfalat, míg egyes sziklatornyok mint a gót építészet pillérei állnak el a falaktól, amiknek oromzata ma is münsterek cifra, fantasztikus párkányzatát mímeli…” A hasadék Erdély egyik leglátogatottabb látványossága. Egy beszakadt barlangrendszerből farigcsálta a Hesdát-patak ezredéveken át. Most jó 3 kilométer hosszan húzódik a Peterdi-gerinc és a Kövesbérc-Szindi mészkőgerinc között. Több mint 60 barlangja van, közel 1000 növényfajta él itt.  Alig 20 méterre egymástól találjuk a sztyeppék és a hűvös észak növényeit. Ritka állatfajok népesítik be, endemikus rákocskáktól a levegő „királyáig”, a szirti sasig mindenféle nagyságú, színű, kúszó, mászó, úszó és repülő élőlények. Sziklamászó útjainak a száma csaknem 150. Nem csoda, hogy már évszázadok óta elbűvöli az erre járókat unikális kincseivel, lélegzetet benntartató látványával.

 Orbán Balázs a Szőke-dombról elétáruló látványról ezt írja: „Láthatja azon roppant méretű sziklahasábokat, melyek a főtesttől elválva, mint szirtfalak tömérdek mértornyai egészen a tetőig lövelnek fel, láthatja az ezer meg ezer bizarr alakú csompot (sziklaszál), melyek a függőleges sziklafalra vannak odaforrasztva, hogy annak festői változatosságot adjanak.” Mit szólsz kedves Olvasó ehhez a mondathoz: „Lábaiknál a Hesdád-patak ezüst habbá törve, a mythos Styxét juttatja eszünkbe, ezen is édeni szép képletek közt hatolunk az élvezetek menyországába, melynek minden lépés csak emeli rejtélyes fönségét!” Kész! Orbán Uram olyan guszta kedvcsinyálót írt pennájával, hogy ezt nem lehet überelni.

A Hesdát-patak egyik hídja

A legendák hasadéka

 Ha azt vizsgálnák, hogy 1 négyzetkilométerre hány legenda esik, a Tordai-hasadék biztosan érmes helyen végezne. Ezek közül csak párat ismertetek most.

 Először nézzük hogyan is keletkezett a hasadék. Történt egyszer, hogy a besnye kunok rabolva, fosztogatva dúlták a vidéket. Hős Szent László királyunk kisded csapatával meg sem várva seregét, rajtuk ütött. Ki is irtotta a kunok tábort őrző vitézeit. Ekkor támadt rá 2 oldalról egy-egy kun sereg. Közrefogták a kis magyar csapatot. Aratott a kaszás! Már csak a király élt, aki menekülésre fogta. A sziklák taréján vágtató királyt már csaknem elérték üldözői kopjái. Ekkor Szent László Istenhez fohászkodott, hogy mentse őt ki a pogányok kezéből. Na, erre aztán megrepedt a föld. A hasadékot a nagy király még át tudta ugratni, de az üldözői egytől-egyig a mélybe zuhantak. Nem hiszed? Akkor nézd meg a Patkóskövet! Még látszanak a patkónyomok.   

 Ha már a Patkóskő szóba került, van itt egy barlang, ahol a helyiek szerint óriási kincs van elrejtve. Ezt a barlangot a Kéményseprő barlangjának nevezik. Itt van elrejtve (Ejnye, ne legyél már hitetlen!) Darius kincse. Egyszer egy Kis nevű tordai kéményseprő meg akarta ezt szerezni, ezért egy kötélen aláereszkedett a barlang szájáig. Befelé mászott, beszorult. Meghallották jajveszékelését. Amikor a helyiek megragadták a kötelet, kezdték volna kifelé húzni Kis uram csak nyúlott, mint a rétestészta, de nem mozdult. Szétszakadtáig feszült, de nem tudták kihúzni, szegény 7 napig siránkozott, jajgatott szívszakítóan, míg végül a halál megváltotta szenvedéseitől. Erről írt egy helyi pap, Gyöngyössy János egy morbid verset. Íme pár veretes sor:

„Torda felett egy hegy hasadott meg, mely bizonyos jegy,

 Nagy dolog eddiglé, elvetemedni belé

 Ostoba bátorság, harminczkét ölnyi magasság,

  nem félti fogát Kis s lebocsájtja magát

 Hét napig nyomorog, sír, szeme könnye csorog...”

Hát nem egy Parnasszus szökevény a szerző!

 Van monda ezen a vidéken kővé vált pénzekről. Van egy a háromágú forrásról, melynek egyik ágát lándzsa, a másikat sisak, a harmadikat lópatkó fakasztott tündérekről, de a legérdekesebb történet Keme vezéré. Mikor a tatárok rátörtek Torda vidékére a helyiek Kendi Gyula vezérletével a hasadékban kerestek menedéket. Itt aztán hősiesen védekeztek hosszan. Végül Batu kán, ki személyesen vezette az ostromot, de itt hagyta Keme nevű vezérét serege egy részével, hogy életben hagyja a menekülőket, azok összes kincsét és 6 szépséget követelt. (Igencsak nagy lehetett az étvágya!). A Kendi uram testvére, Ilona 5 társával jelentkezett rabnak. Midőn a tatár Rómeó (Keme vezér) megpillantotta Ilonát egyből szerelemre gyúlt. Kincs vissza, pogányságnak vége. A megtért Keme és serege ezután a Székelykő várat ostromló Batu ellen fordult és a helyiekkel le is győzte azt. Ugye, ugye? A szerelem ereje Keméket is képes megmozdítani!

Csetlés-botlásaim a Tordai-hasadékban

 Augusztus 6-án Kolozsvárra mentünkben megejtettük a „kötelező” penzumot. Megnéztük a Tordai-hasadékot. Ne higgyetek azon álnok leírásoknak, melyek szerint Szind felől érdemes autóval megközelíteni. Hát nem! Mészkő felől „sztráda” vezet a parkolóig. Mikor 8 óra felé kihajtogattam magam az autóból, nagyon örvendeztem vala. (Hogy átmenjek a Gyalog -Galopp és Tinódi stílusába!) Kevés autó egyenlő kevés turista, egyenlő nyugodt fotózás. Az már kevésbé vidított fel, hogy egy „vurstli

A sziklafalak közé szorított Hesdát-patak

” települt ki műkacatostul, giccsparádéstul a hasadékhoz. Jó, azért volt ott pár helyi nyalánkság, ínyencség is, ezeket természetesen később „kegyeskedtem” végig falni.

 A hasadékig egy szakadt híd és egy lepusztult faépület mellett vitt el az utunk. Aztán beértünk a kiépített, karbantartott részre. Egy függőhídon átkelve ízléses infótáblák fogadtak, amelyeken -láss csodát! - magyar nyelven is közölték a legfontosabb infókat. A növények között örvendezve fedeztem fel a kedvencemet, a Henye boroszlánt és a Magyarföldi husángot. Még jó, hogy ezt nem kell átkeresztelni, mint annak idején a boldog 50-es években a Rákosi viperát.

 Lenyűgöző sziklafalak közt kanyargott az utunk az egyre szűkülő hasadékban. A Hesdát hol csendben csordogált, hol hangosan morogva igyekezett medrében. Vize kristálytiszta és jéghideg volt.  Az egyik szikla tövénél 2 gumicsizma állt ki a földből. Jó poén! Szegény atyafit agyonnyomta a méretes kő? Az illúziót a csizma talpánál kikandikáló vasdarab erősen rontotta.

Mit rejt a szikla

 A látvány egy 10-es skálán 11-es volt. Nem csoda, hogy annyi monda szülőföldje volt a természetnek ez a gyöngyszeme.

 Visszafelé az autóhoz mentünkben 3 dolog ragadott meg. Egy ifjú titán sziklamászó, aki a gravitációval dacolva hágott egyre magasabbra, a sziklák legapróbb repedéseiből előbúvó, élni akaró színpompás növények és az ezres birkanyáj egy domboldalon.

Egy ifjú titán és a gyakorlópálya

 Búcsúzzunk Orbán Balázs segítségével eme természeti raritástól: „Amint a szoros sziklasikátorából kibontakozunk a vidék azonnal szelídebb küllemet ölt, az előbb zúgva törtető és zubogva habzó patak csendes s tárgyakat visszatükröző sima víztükörré változik át, partján pompálkodó virágok tarka szőnyegével, hímporos kelyheik mézét szívó méhek ezreinek zümmögésével, égre törő pacsirták andalgó dalával, mibe a part füzesei között siestázó rigók trillája vegyül.”

 Legközelebb a „szép kincses Kolozsvárt” és a „zászlóerdőben” úszó (sajnos nem a mi trikolórunk színeiből álló) Gyulafehérvárt látogatom meg e lap hasábjain.

Nád Béla