Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2019

20 évünk elszelelt! Nosztalgiázis (2017).

Kép
 Egyesületem a Szigethalmi TE megérdemli hogy emlékezzek rá! Elkezdem feltölteni a KLUB "aranyos emlékeit". Itt az első "fejezet". 2017 szeptember 3-án megszálltuk a Tököli parkerdőt! Élénk csevej, vidám kacaj és illatorgia töltötte be az az erdészház körüli teret. A MI bakancsosaink lakták be. Piknik a parkerdőben.  Idén lett 20 éves a Szigethalmi TE. Az avartiprók kompániáján kívül megtisztelte Fáki László (polgármesterünk) és Sztrapkó Norbert (egyik városatyánk) is a rendezvényünket. Jó tudni, hogy „számítunk” nekik, kellemetes érzés, hogy odafigyelnek ránk. Jólesik a figyelem!  A napot egy kis túrázással és nagy eszem-iszommal múlattuk. Habzsoltuk az „élvezeteket”.  Kemény munka után megérdemelt pihenés! Felnőttkorba léptünk   A Szigethalmi TE idén ünnepli alapításának 20. évét. Szép kerek szám ez, régebben, sőt néhány államban még ma is a nagykorúság kezdete a 21. életév volt. Ennek alapján joggal mondhatjuk, hogy jövőre

Erdély-3

Kép
                                                    Hosszú szünet után jelentkezem újra! Sok dolgom akadt közben. Úgy döntöttem hogy szívem csücskével Erdéllyel folytatom: Szívmelengető napok a „Tündérkertben” III. Erdély kapujától a virágos templomig   Még 2018-ban augusztus elsején 11 óra tájban szendvicsemet majszolgatva gyönyörködtem az elém táruló látványban. A szelíd hegyek a smaragd számtalan árnyalatában játszottak. A Királyhágón megpihenve-mert itt kötelező megállni Erdélyország felé menetünkben- elénk tárul a Tündérkert „fogadószobája”.   Erdély határán, a Királyhágónál   Innen erős lejtőn nagy kanyarodások közepette pár perc alatt Csucsán találtam magam. Itt megálltunk! Csucsa „Erdély kapuja”. Innen indultak 1848. december 18-án Bem apó seregei, hogy kisöpörjék az ellent Erdélyből. Itt élt a Boncza család, kiknek Berta lány, Csinszka elbűvölte Adyt. Ide menekült a költő óriás az első világháború rettenete elől. 1915 karácsonyán itt írta:” H