Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2020

Barangolások a Baranyai-dombságban 4.rész

Kép
A Sombereki pusztatemplom dacos falai Hosszú tornácos házak, mély hit és békesség   Végére érek most a Baranyai-dombságban zajlott portyámnak. Már „csak” 4 falu maradt, melyről most „kell” írnom. Igen kell! No nem külső hatalmak kényszerítenek erre, hanem az, hogy „közkinccsé” tegyem azt az élménybuzgárt, amelyben részem volt bejárásuk során. Sok bennük a közös, az ezredéves múlt sora, amely, mint a hullámvasút hol óriási magasságokba repítette az itt lakókat, hol pedig dantei mélységekbe. Ezek a falvak egytől egyig a hazai németség hagyománytiszteletéről, szorgalmáról tanúskodnak, arról a hűségről, amelyet „oly sok balszerencse közt…” tanúsítottak hazánk iránt.   Palotabozsok sokat tett a hazáért  A sok hasonlóság ellenére minden falu unikális, mindnek egyedi „zamata” van. Ideje, hogy kinyissam emlékeim zsilipjét. Már hallom is zúdulva előtörni emlékeim árját. Az egykori „mintafalu”, mely mai elbűvöl     Palotabozsokot már Szent István királyunk idején 1015-ben