Bakonybél a Bakony zöld szíve!

Nemrégen találkoztam Krizsa Istvánnal, jót beszélgettünk a Szigethalmi TE jelenéről és jövőjéről! Tőle megtudtam hogy a  bakancsosai nem is olyan régen Bakonybél környékén "kóricáltak. Megosztom velük pár gondolatomat erről a vidékről. Kis csokor régebbi írásaimból. Olvasva és a képeket nézegetve "jóízűt nosztalgiázhatnak. Nem lehettem ott velük, az a fránya térdem, de ezzel talán sikerül kicsit kompenzálnom a hiányérzetemet.

Az első emlék még 2011-ből való!

Egy kisebb szigethalmi csapattal töltöttünk el itt feledhetetlen pillanatokat. Koboroltunk a környéken, jókat nevettünk.

Csúcsra jutottunk. A Bakony legmagasabb pontja a Kőris-hegy. (709 méter)

Íme pár kép 2011 nyarának derekáról!

Tornamutatvány a bakonyi rengeteg mélyén, a Kertes-kői-szurdokban.

Tikkadt turistahad Bakonybél határában.

Itt remetéskedett Szent Gellért püspök.

A második emlék 2016-ből való!

Ebben az évben fejeztük be Kontha Gabival be az Országos Kéktúra teljes szakaszát. Bakonybél környékén télen jártunk,

A Gerence téli derengésben.

Bakonybél kálváriája

A Bakony hóolvadás idején

 

A harmadik emlék 2021-ből való! 

Pápán töltöttünk el 5 feledhetetlen napot. ennek keretében volt egy röpke Bakonybéli kitérönk. A Magyar Turistában leírt élményeim egy kis szeletét osztom meg Veletek.

Ember tervez, felhőszakadás végez

  Július 17-én szombaton a Zirc és Bakonybél közötti Akli majort kerestük fel, ahol az internet tanúsága szerint a házi kézműves termékek garmadájával találkozhatunk szombatonként. Olyan finomságok várnak, mint a gomolya, az orda, mézontófű méz vagy éppen a zsendice. Hogy mi az? Fogalmam sincs, de ilyen névvel csak finom lehet. Reggel a bakonyi dudorok közé érve elkezdett sírni az ég. Mire a majorhoz értünk, akkorra már zokogott. Ahogy a nagy költő írta volna: Nincs tenyérnyi száraz nagy határ majorban. A major összes népessége egy csüngőhasú malac volt, aki szemlátomást élvezte az égi áldást. Mi ahogy Richárd a Baradlayktól kiadtuk a jelszót: „Nyergelj, fordulj!”

Bizony így szakadt az eső Akli majorban. A nagy tömeget ez a röfi képviselte.

 

 Akkor inkább a Szent Mauricius Apátság Látogatóközpontját nézzük meg. Előtte azonban meglátogattuk a helyreállított mészégetőt. Innen vessünk egy pillantást Bakonybélre! A kemence környéke elég „katonaviselt” volt, de sok érdekes információval gazdagított. Megtudtam, hogy egy kemencét 200-400 mázsa mészkővel tömködtek tele. Ebből 3-4 nap alatt 13-25 köbméter fa elégetésével 100-200 mázsa meszet nyertek. Miután a ruhánk a felhámig átázott, úgy döntöttünk, hogy ideje az apátság felkeresésének.

Az apátság fehér masszívuma Bakonybélben

Szentek lakhelye, a béke szigete

  Az itteni bencés közösséget 1018-ban alapította Szent István királyunk. Akkoriban két szent is élt itt: Szent Günther, Gizella királyné rokona, majd kicsit később Szent Gellért is, Imre herceg nevelője. Gellérthez fűződik egy legenda, melyet a népnyelv rigmusokba szedett:

Történt egyszer, nem oly régen.

Csodák szőtte, szép Bakonybélen.

Hét esztendőre elvonult Gellért.

Remeteként imádkozva lelki csendért.

 Egy nap egy szarvastehén, borjával

Gellért mellé hevert, bökdösve őt orrával.

De az idill nem tartott ám sokáig.

Farkas elől menekülve a bika rohant odáig.

 Berontott a kunyhóba a farkast sebezve.

Itt élt a szent életű püspök

Párját magával vitte, borját feledve.

Gellért mellé rogyott a sebzett állat.

Hálásan, érezve itt neki senki nem árthat.

 Gellért ápolta, nevelte szeretettel a kis farkast.

Meg is gyógyult, testvérként szeretve a szarvast.

Így osztotta meg Gellért és a két ifjú állat,

szomorú magányát és az apró házat.

Gellért püspök kedvelt állatával.

 Mint a zengedményből kiderül, Bakonybél már a kezdetektől a békesség, a harmónia szigete volt és ahogy tapasztaltam, az is maradt napjainkra is.  Az apátság védőszentje a III. század végén élt Szent Mauricius, egy római katonaszent, aki több ezer társával megtagadta a parancsot, hogy ártatlan keresztényeket mészároljon le. Sokáig hiteles hely volt (középkori közjegyzőség).1534-ben a törökök elől elmenekültek a szerzetesek. Csak a XVII. század végén tértek vissza. 1754-re már állt a mai monostor és vele együtt e templom is. 1786-ban II. József rendelete miatt újra menekülniük kellett. Ez a pauza csak 16 évig tartott. A reformkorra már újra mozgalmas életet élt az apátság. Harmadszor 1950-ben kellett a szerzeteseknek elmenniük innen. Az üres falak közé apácákat internáltak. 1988-ban immár harmadszor is visszatértek a bencések. Azóta is-ahogy Szent Benedek elvárja tőlük- imádkoznak és dolgoznak szorgosan.

 Csillogás, illatfelhő és nassolás

  A kolostorhoz érve először a templomba mentünk be. Külsőjén a sárga szín dominál, amit vakítófehér „szalagok” díszítenek (főleg a csúcsíves ablakok környékén). Belül már nem a sárga, hanem az az arany dominál, barokkos pompa, itt-ott rokokó túlburjánzással. A főoltárkép középpontjában ott áll és sorakozik Szent Mauricius és halált osztani nem akaró, ezért a halálba menő serege. Az egyik mellékoltárnál Nursiai Szent Benedek látható kezében az azóta is hatályos regulával.

Bakonybél barokk templomának kápráztató belbecse

Mire végig csodáltuk a templombelső aranyzuhatagát, akkorra a zuhogó eső is lecsendesedett. A látogatóközpontban finom illatok rohanták le szaglóhámunkat. Szívem szerint egy asztal mellett kvaterkázva töltöttem volna 1-2 órát. De várt még ránk az apátság sok csodája.

 Először a gyógyfüves szekciót látogattuk meg. Itt megtudtuk, hogy mire jó a lestyán, a borsmenta, a kakukkfű…Azt is, hogy hogyan kell levendulából olajat préselni, pürét készíteni a medvehagymából vagy éppen lekvárt a homoktövisből.

Gyógyfüves játék...

 A következő látnivaló egy gazdag kiállítás volt, ahol megismertük a bencés rend történetét, Bakonybél mozgalmas históriáját. A számtalan értékes kiállítási tárgy közül leginkább egy kép birizgálta a cerebellumomat: egy aranyozott keretben üdvözült mosolyú szent képe, kinek neve elvarázsol: Hackeborni Szent Mechtild. Később utánanéztem az interneten a számomra ismeretlen szentnek. Örömmel közlöm, hogy létezik! Története kicsit hajadzik Szent Margitunkéra. Ő is egy uralkodó- II. Frigyes császár- rokona volt és ő is apáca.

Ízelítő az apátság kincseiből

 

 Az aranytól, ezüsttől roskadozó kincsek után kimondottan jól esett az arborétum nyugtató zöldje. Semmi extra raritás: tiszafák, juharok, tulipánfa…De szépen karbantartottak a sétautak, hasznosak az infótáblák, nyugtatóan csörgedezik a patak. Az esőcseppek gyöngyként csillogtak a fák levelein. A béke szigete.

Az apátság arborétum nedves üdéje

 Ezt az élményt fejeltem meg egy finom gyógyteával. Így zártuk ezt a felülről bugyborékoló, nedves, de mégis hasznos napot.         

                                                                                                           Nád Béla