„…vajha a Kárpát Egylet édes magyar hazánkra minél több áldást árasztana.”
„…vajha a Kárpát Egylet édes magyar hazánkra minél több áldást árasztana.”
150 éves lett a Magyarországi Kárpát Egyesület
Mi Szigethalon bakancsosai úgy gondoljuk vannak közös ünnepeink, melyeken együtt KELL lennünk! Ezért (is) vettünk részt ezen az ünnepi rendezvénysorozaton. Négyen képviseltük szűkebb pátriánkat! Kontha Gabi, Nagy Lászlóné Kis Kata, Nagy Laci és én a krónikás!
2023. augusztus 8-13. között lelkes, természetszerető magyar turisták csoportja „lepte el” a Magas-Tátra kies vidékét.
 |
| Meseszép a Magas-Tátra |
Miért is gyűltünk össze? Azért, hogy megemlékezzünk a világ hetedik legrégebbi turistaegyletéről, amely 1873. augusztus 10-én alakult meg Tátrafüreden. Ez bizony dicséretes dolog, hiszen szerte a világban csak 6 másik egyesület 5 náció-angol, osztrák, svájci, olasz, német- előztek meg bennünket. Az azóta eltelt 150 év egy hullámvasút volt az egyesület számára. Pár év alatt csúcsra került az MKE. Aztán jöttek a sorscsapások: a trianoni trauma és a kommunista diktatúra. 1992-ben indult újra azérdemi munka. Hála a Téry Ödön Turista Baráti Társaság elhivatott tagjainak, legfőképpen Bánhidi Attilának és Mészáros Jánosnak.
Az elkövetkezőkben abból a 6 feledhetetlen napból-amely a 150 éves rendezvénysorozat történése- egy mérföldkövet, 2023. augusztus 10-ét emelem ki és teszem közzé a nap krónikáját. Míg a többi nap a turistaösvények „koptatásáról” szólt elsősorban, addig ezen a napon közösen felidéztük a múltat, számot vettetünk a jelenről és megosztottuk egymással vízióinkat a szebb jövőről.
Mit is akartak dicső eleink 150 éve?
Olyan baráti társaságot akartak létrehozni, amelyben közösen, kumulálva az anyagi és humán erőforrásokat, fellendíti hazánk sportéletét.
Hiszen ne feledjük, hogy a turizmus sport, komoly teljesítményre sarkall, hófödte bércek meghódítására, hosszú 10-100 kilométeres vándorutakra, amelyek során felkeressük, megismerjük természeti és épített kulturális környezetünket.
A turizmus azonban nemcsak a sportról szól. Szól a természet védelméről, az önképzés szükségességéről és- bármely furcsa is- a gazdasági élet fellendítéséről is. Az MKE alapító „atyái” a fentiek szellemében kezdték el áldásos tevékenységüket. A csúcsmászások és a közös kirándulások mellett építettek menedékházakat, alapítottak múzeumot, sőt még utakat is, támogatták a helyi ipart, létrehoztak fürdőket és szakiskolát, feltárták a barlangokat. Ebbe az egyletbe gyűltek össze a hazájukat, a természetet és a pezsgő közösségi életet szerető emberek.
Nem csoda, hogy a 250 alapítótagból 1890-re közel 5000-en lettek és a kezdeti legfőképpen a Magas-Tátra környékére korlátozódó tevékenységüket kiterjesztették az akkori „nagy” hazára.
Az akkori alapszabály a fent leírtakat a következőképpen fogalmazta meg: „Az egylet célja: a Kárpát-hegység és pedig elsősorban a központi Kárpátok, vagyis a Magas-Tátra feltárása, annak tudományos szempontbeli kifürkészése, leírása és megismerése, az érdekesebb tájakra juttatás megkönnyebbítése és kényelmesebbé tétele, s általában az ezen hegység iránti érdekeltség felébresztése és terjesztése.”
A célok eléréséhez jelzéseket festettek, folyóiratokat adtak ki és rendszeresen tartottak tudományos értekezleteket.
A Kárpát Egyesület virágzásának először a trianoni békediktátum vetett véget. Az apátiába süllyedt magyarság helyzete, Csehszlovákia intoleranciája megakasztotta az MKE szárnyalását és szinte tetszhalálba sodorta. (Csehszlovákia az összes magyar egyesületet betiltatta, vagyonát elkobozta).
1938-ban aztán felcsillant a reménysugár, hogy 7 év múlva egy újabb traumával el is tűnjön. 1945 után aztán jött a leszámolás, az „új seprűk” ki akarták söpörni a polgári értékrend minden morzsáját, ezért betiltották az egyesületet, amely aztán a csipkerózsikai mélyálomból 1992-ben szirtisas fiókaként újjá született. Egyelőre még csak „pelyhes” a mi sasmadarunk, de az értő kezek és a gondoskodás -amire való törekvést a 150 éves évforduló alkalmával tapasztaltam- újra a hegyek királyává tehetik.
Egy nívós, tartalmas kiállítás megnyitója
2023. augusztus 10-nek, csütörtöknek, az első eseménye egy időszakos kiállítás megnyitója volt a poprádi Tátraalji Múzeumban. (Régebben Kárpát Múzeumként ismerték). Ez a múzeum1887. augusztus 6-án nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Akkor kb. 9000 tárgyat állítottak ki. Volt turisztikai, néprajzi, növény-, ásvány-, és földtani részlege is.
A két világháború között vette fel a múzeum a mai nevét: Tátraalji Múzeum. 1945-ben aztán a „Vae victis!” szellemében a győzők a múzeum anyagából „kigyomlálták” a magyar és német nyelvű anyagokat. Grósz Alfréd beszámolójából tudjuk, hogy óriási értékek váltak a tűz martalékává.
Változnak az idők, a mostani szlovák illetékesek nemcsak hozzájárultak az ideiglenes kiállításhoz, hanem Késmárk polgármestere jelezte, hogy szívesen befogadnák az anyagot egy időre.
Ezelőtt az ikonikus múzeum előtt gyülekezett 9 órakor a magyar turisták lelkes csapata. A megnyitón előszőr Wehner Géza szólt az MKE dicső múltjáról és arról, hogy miként sikerült ezt a kiállítást megrendezni. Külön köszönetet mondott Mészáros Jánosnak és Nyisztor Miklósnak a kiállítás anyagának összegyűjtéséért és elrendezéséért.
Ezután Mészáros János és Nyisztor Miklós alapos-szinte akadémikus szintű- vezetésével ismerhettük meg az MKE 150 évének relikviáit. Korabeli dokumentumok (könyvek, jegyzőkönyvek, turistakalauzok, térképek) és tárgyi emlékek (jelvények, felvarrók, túrafelszerelések) garmadáját ismerhettük meg a segítségükkel.
Külön tárlóban mutatták be az újjá alapított Kárpát Egyesület aktív működését bizonyító tárgyakat, melyek elsősorban olyan emblematikus túrákról emlékeztek meg, mint a Kazinczy Emléktúra, A Magas-Tátrai Átkelés vagy éppen a Palipista. A múzeum szemet és lelket gyönyörködtető anyagának megtekintése után elindultunk fel a Tarajkára.
Egy jelzés értékű bronzplakett avatása
A Tarajka a Magas-Tátra egyik leglátogatottabb pontja 1285 méteres tengerszint feletti magasságban. Innen könnyen elérhető a Tarpataki-völgy, ahol a fortyogva, sisteregve rohanó patak vízeséseiben gyönyörködhetünk, vagy éppen az edzettebbek meghódíthatják a közel 2452 méter magas Nagyszalóki-csúcsot.
A Tarajkára fel lehet jutni egy siklóval, mely Ótátrafüredről indul, vagy éppen gyalog is a sikló nyomvonala mellett „meanderezve”. A sikló végállomásától alig 200 méterre található egy kedves, mívesen megépített kilátó, a Szilágyi Dezső-kilátó.
A névadó 1889-től 1895-ig volt igazságügy-miniszter, ő vezette be a polgári házasság intézményét Magyarországon. Persze nem ezért nevezték el róla a kilátót, hanem azért, mert bőkezű mecénása volt a tátrai turizmusnak és gyakran üdült Ótátrafüreden. A kilátót 1904. augusztus 8-án avatták fel.
Hogy mit ad egy kilátó az odalátogatóknak, arról egy részletet idézek Csontváry Kosztka Tivadar önéletrajzából: „ …Nem rajzoltam, nem festettem, csak figyeltem és bámultam a természet monumentális szépségét, a hangulat csendes mély ütemét, a gyönyörnek a legszebb természetzenéjét.” Szerencsére a mesternek azért maradt ideje a nagy ámuldozás közepette festeni pát zseniális képet. Ezek közül ajánlom az olvasók figyelmébe „Az őszi napnyugta a Tarajkán” című alkotását.
Az ünnepélyes avatásra 12 órakor került sor. De mit is avattunk, mikor a kilátó teljes szépségében, épen áll avatása óta a „vártán”.
Hát kérem valaha itt Szilágyi Dezső emlékezetére egy dombormű ékítette a kilátót. Ez a II. világháború után a csehszlovák vandalizmus áldozata lett. A hiányzó emlékplakett pótlásának költségeit legfőképpen az MKE (ne legyünk szemérmesek, főleg Wehner Géza) állta, de nagy örömömre a szlovákiai Sine Metu Értékőrző Egyesület is „beszállt” a felújításba.
Így a dombormű leleplezése előtt nemcsak Wehner Géza, hanem a Szlovák Természetjáró Szövetség elnöke is beszédet mondott. Bízom benne, hogy mind gyakoribb lesz, hogy a magyarok és szlovákok együtt ünnepelnek, építenek újjá. A kilátó előtt egy időkapszula is ki volt állítva, benne 150 számozott kővel, melyek az MKE által egykor működtetett létesítményekből származtak. A koszorúzás után az időkapszulát a kilátó tövében ásták el.
Az avatás után ki-ki kedvére eltölthette az emlékülésig eltölthető 5 órát. Volt, aki fellanovkázott a Lomnici-csúcsra, volt, aki learaszolt a Tarpataki-völgybe és volt pár szibarita váz-köztük én is- akik kiültek a helyi „kocsma” kilátóteraszára és jóféle szlovák nedűk mellett csak úgy szívták be a fenséges kilátást, mint mohapárna a csapadékvizet.
Egy emlékülés a múltról, a jelenről és a jövőről
18 órára megtelt az ótátrafüredi Grand Hotel előadóterme. A hazai turisztikai élet színe-java megjelent ezen az eseményen. Az MKE elnöksége mellett képviseltette magát a Szlovák Természetjáró Szövetség elnöke, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója, de ott voltak Mécs László, Varga Csaba és Neidenbach Ákos hegymászók, Orosz Őrs régész a „Szoborsorsaink” című könyv írója, Nagy Árpád a Magas-Tátra Infó weblap működtetője és végül, de nem utolsó sorban a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet képviseletében Moys Zoltán és Kenyeres Oszkár.
Az emlékülés hozzászólói nyomatékosították bennem, hogy miért fontos ápolni az MKE alapítóinak szellemiségét. Külön örömmel töltött el, hogy hosszabb távú együttműködés látszik kibontakozni részben a magyar és szlovák természetjárók, valamint-ez még nagyobb öröm- az összmagyar turistaélet emblematikus szervezetei között. Ez így van jól! Legyen augusztus 10-e egy reneszánsz, a magyar turistareneszánsz kezdődátuma, amikortól félretesszük bel-, és külviszályainkat, „leporoljuk” őseink értékes munkáit és hasznosítjuk azokat turista mindennapjainkban.
Az emlékülés záró részében egy nagyon személyes ugyanakkor heroikus teljesítménnyel ismertetett meg bennünket Varga Csaba, a Nanga Parbat meghódítója. Egy filmrészletből megismerhettük a csúcstámadás momentumait, a kitartást, a szenvedést és az elszántságot.
Különösen megható volt, hogy a hátizsákjából sorra kerültek elő a szívének oly kedves egyesület, város…zászlói. Elsőként a Magyar Kárpát Egyesületé! A napot egy díszvacsora zárta, melynek egyik meglepetése a külön az erre az eseményre palackozott szilvórium volt, aminek az ihletője Wehner Géza „kárpátos” kötődése.
A magam szerény módján én is szeretnék hozzájárulni a turizmus fellendítéséhez, különös tekintettel a szervezett magyar túrázás bölcsőjének tekinthető Magas-Tátra és annak tágabb környezete jobb megismeréséhez. Ezért az elkövetkező számokban bemutatom a Szepesség világörökséggé avanzsált látványosságait,
azon városokat, ahol az MKE székelt a kezdeti időkben: Késmárkot,
Lőcsét
és Poprádot. Végiglátogatjuk a Szepesség gótikus és reneszánsz remekeit, melyekhez foghatót „sajnos” a törökdúlás miatt hazánkban alig találunk.
Nád Béla az MKE tagja
Megjegyzések
Megjegyzés küldése